Skip to content

THE APPLE AND THE TREE, avagy az alma meg a fája |HU/EN

Scroll down for the English version.

Család. Emberek, akiket a világon a legjobban szeretünk, még akkor is, ha nem is állunk olyan közel egymáshoz. Megtennénk bármit, hogy jól érezzék magukat, hogy megvédjük őket, hogy ne okozzunk nekik csalódást, akkor is, ha úgy érezzük, ők már ezerszer megbántottak minket.
Annyiféle és fajta elcseszett család létezik. Családok, amelyekben valami ott mélyen, legbelül talán már a kezdeteknél nagyon elromlott, amelyek két, áporodott lelkű ember szövetségéből jöttek létre, akik úgy döntöttek egy idő után, hogy életüket jobbára csak saját maguk árnyékában élik le, így aztán ezek fogták magukat, és érdemtelen idejüket kitöltvén világra hoztak egy gyereket is, amely így belecsöppent egy olyan helyzetbe, amit meg sem érdemel, és ami ennek ellenére hatással lesz az egész életére.
Na jó, oké, ne legyünk már olyan drámaiak, elvégre itt nem csak végletekről lehet szó, inkább arról, hogy egy negatív családi minta, szülői vagy akár testvéri környezet rossz irányba befolyásolhat egy amúgy igenis életképes embert. (Vagyis bármilyen embert, hiszen mind életképesek vagyunk, ha már egyszer sikerült átküzdenünk magunkat egy vaginán.)
Mind megérdemeljük, hogy a lehető legjobbat kapjuk és adjuk, hogy esélyünk lehessen a lehető legjobb verziónkká válni. Nem anyagi támogatásról beszélek, egyáltalán nem, itt törődésről, megértésről, odafigyelésről és a jó útra való terelésről van szó, amit fiatal korban a szülőknek kellene megadnia. Sokan azonban ezt nem, vagy nem a megfelelő módon kapják meg, mert a szülei el vannak foglalva a saját problémáikkal. Napjaikat az tölti ki, hogy megcsalják egymást, depresszióba essenek, fasza kis ideg összeroppanásokat kapjanak, sok a meló is, örülnek, ha még élve hazajutnak, te meg innentől csak ne legyél útban, ezer köszönet. Persze az is lehet, hogy épp az ellenkező a helyzet, nagyon is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy olyan emberré formáljanak, ami az ő szétkúrt életük és gondolataik tökéletes lenyomata. Akárhogy is, időközben valahogy megfeledkeznek arról, hogy mi is lesz igazából azzal az egyénnel, akit ők valamiért mégis csak a világra hoztak. Persze egyáltalán nem várható el szerintem, hogy egy felnőtt minden idejét a gyerekének szentelje, dehogy. De úgy gondolom, hogy egy szebb világban élnénk, ha felnőttként tekintettel lennénk arra, hogy tetteink milyen hatással lesznek majd a gyerekeinkre.
Ugyanis mindezek után naiv és tapasztalatlan alanyunk elveszik a nagyvilágban, vakvágányra fut az élete mielőtt még egyáltalán elkezdődhetett volna.
Szomorú, ugye?

DiCaprio tud mindent. (Csak Oscart szerezni nem. Bocs, muszáj volt.)

Így van, tényleg kurvára nem. Rémlik, hogy azt mondtam a szüleinknek első helyre kell tenniük minket és csúnya dolog, hogy nem teszik? Ja, hát ez azért van, mert az lehetetlen. Az élet nem arról szól, hogy mindenki megkap mindent amit megérdemelne születésétől fogva. Az élet baromi igazságtalan és annyiszor cseszik ki velünk, ahányszor csak szeretne, és ha mi nem erősödünk meg és gyűrjük le a megpróbáltatásokat, akkor senki más sem fogja helyettünk. És a vicc az, hogy ez így van jól. Az életet nem érdekli, hogy neked szar, hogy te jó gyerek voltál, hogy semmivel nem provokáltad aput hogy megüssön, vagy hogy egy kis csöpp szutyoknak nevezzen, senki nem fog megmenteni, vagy megoldani a problémáidat helyetted. Kiborulhatsz, elborulhatsz, játszhatod a meg nem értett hőst, de fölösleges, mert soha senkit nem fog érdekelni.

Nem azért. Kicsit megtörni nem bűn. Senki sem tökéletes. De ha az ember hagyja, hogy a múltja, a környezete, az időjárás, vagy bármi kihatással legyen a jelenére és a jövőjére, az már teljesen a saját maga bűne, és nem okolhat egy idő után senkit, csak saját magát.
Van választási lehetőségünk, mindenkinek van.
Az egyik barátnőm, amikor megmutattam neki ennek a posztnak az első változatát, nem értett ezzel egyet. Szerinte egy gimis, vagy akár egy, a húszas évei elejét taposó fiatal igenis nagyban függ a szüleitől, főleg anyagilag, de akár más módon is, így a függetlenedés egyáltalán nem döntés kérdése. Részben igazat adtam neki, hiszen ez tényleg rohadt nehéz, de szerintem az ilyenekkel, amit ő mondott, az ember csak takarózik, hogy elfedje még maga előtt is az igazságot, hogy húzhassa az időt, hogy ne kelljen cselekednie. Ugyanis mindettől függetlenül lehetőséged egy új életre mindig van, és ahogy telnek a napjaid, rá kell jönnöd, hogy a változás egyre sürgetőbb, mert ha nem összeaszalódva akarsz elpatkolni egyedül egy lakótelepen a minimális nyugdíjaddal, mert szerinted ennyire voltál képes, akkor itt az idő összekapnod magad és kitörnöd abból a sémából, aminek te is jól tudod, hogy mi lesz a vége.
Nehogy azt hidd, hogy ez könnyű. Pokolian, kegyetlenül fájni fog és nehéz lesz. Meg kell szabadulnod a régi, szürke önmagadtól. Az elvektől, melyeket az őseid erőltettek rád és nem vezettek semmire és amik ugyan szörnyűek, de végigkísértek téged eddigi életed során és nem tudod, hogyan is élhetnél nélkülük, még ha ártanak is.
De ez mind csak a te fejedben létezik. A valóságban bármit megtehetsz. Bármikor máshogy élhetnél. Bármikor máshogy gondolkozhatnál. Az út, amit választottál, a döntések, amiket meghoztál mind egy-egy pillanat művei voltak, pillanatok, amelyekben te úgy döntöttél, hogy inkább ezt teszed, mert ez könnyebb vagy mert a másik út komplikáltabb és lusta vagy megoldást keresni vagy akármi. Ez az egész igazából annyira egyszerű, és csak az érzéseink, a félelmeink gátolnak meg abban, hogy máshogy éljünk. Annyi embernek sikerült erre rájönni, úgyhogy biztos lehetsz benne, hogy neked is menne, csak a két füled között kell rendbe tenned a dolgot.

Imádom ezt a két srácot.

Az is lehet, hogy te igazán nagyon szívesen meglépnél bármilyen lépést. Egyszerűen csak bűntudatod van. Úgy érzed, hogy ha elköltöznél, ha elkezdenéd igazán élni a nagybetűs Életet, akkor mondjuk az édesanyád, akik csak otthon szomorkodik az élete fölött, rosszul fogja érezni magát. Hogy cserben hagyod a bajtársadat és engeded elmerülni a mocsárban. Hogy nem élhetsz teljes életet, ha ő nincs rendben, de ő nem lesz rendben. Főleg nem attól, ha látja hogyan sorvad el mellette az, akit a legjobban szeret. Úgyhogy neked kell megmutatnod neki, hogy mi az a rendben. Ez persze az ő feladata lett volna, de nem baj. Te nem csinálsz semmi rosszat csak azért, mert az életet választod és ő sem fogja rosszabbul érezni magát. Örülni fog neked, és nagyon büszke lesz rád. Az Isten szerelmére, hiszen nem elhagyod őket, csak éled a saját életed. Ha segítségre lesz szükségük, segíthetsz.
Ahhoz, hogy új életet kezdj, hosszú út vezet, és azon is lassan kell haladnod.

Akárhogy is nézem, ez bizony nem Winston Churchill. Na nem baj.

Első lépésként ülj le szépen, és gondolkodj el azon, hogy mihez akarsz kezdeni. Gondold végig, hogy miért is akarsz te élni. Mi az a hőn áhított jövő, amire mindig is vágytál. Mi az a cél, amit el szeretnél érni. Amit mindig is akartál, de úgy gondoltad inkább csak ábrándozol róla, és talán egyszer, valaki, a Télapó vagy a Jézuska, meghozza neked csak úgy, mert olyan jópofa vagy.
Na? Meg van? Írd csak nyugodtan a listát, nem muszáj egy dolognak lennie. Mindent adj ki magadból, hozd ki belőle a maximumot, képzeld el teljes egészében, hogy milyen életet szánsz magadnak. Na azért szögezzük le gyorsan, olyan  elérhetetlen célokat ne tűzz ki magad elé, minthogy te akarsz lenni Magyarország első afro-amerikai miniszterelnöke, miközben alapból fehér vagy mint a hó, de szóval érted mire gondolok, na.
Tehát, van egy listád mindarról, ami miatt érdemesnek tartod, hogy létezz ebben a világban.
A következő feladatod az, hogy a lehető legjobb éneddé válj, ami azért fontos – mert egyrészt királynak lenni tök jó dolog – mert ha javítani szeretnél az életminőségeden, ahhoz előbb saját magadon kell javítanod.
Úgyhogy szedd össze a gondolataidat, és írd ki magadból külön-külön a pozitív és negatív tulajdonságaidat. Mindet. Látni fogod, hogy mik azok a dolgok, amik visszatartanak és analizáld őket.
Miért is vagy te ilyen vagy olyan vagy amolyan? Halogatsz? Lusta vagy? Önző? Miért? Jó neked így? Nyilván nem, különben nem lennél itt. Hogy tudnál változtatni ezeken? Miért fontos, hogy változtass ezeken? Miben tartanak vissza ezek a rossz tulajdonságok?

Nézd csak meg, milyen fantasztikus ember lehetnél, ha inkább a pozitív énedet erősítenéd magadban és nem a negatívumokra koncentrálnál, és ezentúl szépen, lassan kontrolláld ezeket a rossz tulajdonságaidat. Nem mondom, hogy cakkumpakk szüntesd őket meg, mert basszus azért senki se lehet tökéletes, és ennek a cikknek a célja nem az, hogy kiborgokat hozzon létre. Az a fontos, hogy te jól érezd magad a bőrödben.
Na, tettünk egy kis kitérőt, de térjünk vissza a céljaidra. Miután leírtad, hogy mit akarsz, és mentálisan mid van meg hozzá jelenleg, itt az idő, hogy pontos tervet készíts.
De.
Nagyon.
Durván.
Pontosat.
Tegyük fel, hogy van egy csomó célod. Most fogod az egyiket, és azt apró kis részcélokra cincálod és leírod, hogy egy-egy részcélt mennyi idő alatt tervezel elérni. Ahogy idővel teljesíted és helyükre rakosgatod őket, összeáll a kép. Fontos, hogy racionálisan és igényesen tervezz meg mindent, gondosan ismerve önmagadat.
Mindezek után még rengeteg tennivalód lesz, dolgoznod kell a kitartásodon, és úgy nemes egyszerűséggel mindenen, de úgy gondolom, hogy ez az alapkoncepció, aminek meg kell lennie ahhoz, hogy ne vessz el, hogy tudd magadat tartani egy biztos ponthoz.
Így a végén pedig elmondom, hogy tudom, egyetlen aprócska blogposzt az interneten nem válthatja meg mindenki életét, de nagyon remélem, hogy aki ezt elolvassa, az vigaszt ugyan nem, de erőt azt talál benne, hogy tegyen valamit önmagáért és a saját jövőjéért.

Az egyik legirritálóbb abban a sorozatban, grr.


… the English version:

Family. People whom we love the most, even when we aren’t close to them. We would do anything to make sure they are alright, that we protect them, that we do not disappoint them even though they have hurt us so many times before.
There are many disfunctional families out there. Families, that are rotten deep inside. Alliences, bonded by two empty creatures living in their own shadows. Eventually, these beings decide to bring children to life, causing them to live in a situation that they didn’t even deserve and which would affect their whole future.
Don’t get me wrong, I don’t mean to talk only about completely wrecked lives. I’m saying that a bad family pattern, a crappy environment can influence an otherwise very functional human being adversely. And let’s admit it, everyone is a functional human being who managed to fight through a vagina.
You know, it is just so sad because we all deserve to get and give the most we can, to be given the chance to show our best version of ourselves. It is not about spoiling a child with money, not at all, it is about caring, understanding and keeping someone on the right track, which in younger age should be provided by our parents. Unfortunately, many people don’t get it or don’t get it in the appropriate ways, due to their folks being busy with their own problems. Their days are filled with cheating on each other, falling into depression, getting nervous break-downs, or perhaps there’s a lot of work to do, they don’t have time for your stuff, they just want you not to be another shit to deal with. Or maybe it’s the opposite, they put huge emphasize on turning you into the perfect print of their fucked up life and principles. Whatever it is, slowly they totally forget about the person they brought to life for some reason. I don’t think that adults shouldn’t allow themselves to have problems, of course it’s not the case, but it would be a better world if they wouldn’t put their problems first when they have a child to look after.
Because in this manner, our fellows totally lose themselves in the world, causing their lives to rush into nowhere in the beginning.
Heart-breaking, isn’t it?

Mr DiCaprio knows it all, bitches.

Damn right. Remember, I just told that elders should put their kids first in all circumstences? Yeah, well, it’s impossible.
Life isn’t about everyone getting what they deserve from the beginning. Life is freaking unfair and screws us over many times. If we don’t get tough and fight for ourselves, then it’s over. Life doesn’t care if you’re hurt, that you were a good kid and you’ve never provoked daddy to hit you or to say what a little brat you were. As a matter of fact, no one cares. You can keep bitching if you want, play the misunderstood hero, but nobody will ever give a fuck.

Of course, to crack a little bit is not a crime. For a while. However, letting your parents, your environment, even the weather take control over your whole life is totally your business, and no one else’s. It is your fault, and after a while, you can’t blame anyone else but you.
You have a choice, everybody has.
When I showed the first draft of this post to one of my girlfriends, she disagreed. She told me that a high-school student, or even people in the beginning of their twenties cannot afford to have choices. That they depend on their parents financially or in other ways. Some of what she said is true, I must admit. As a high-school student, you depend on your parents in many ways. However, each day you get older, you should realize that the change is getting more and more inevitable. If you don’t want to end up all by yourself, shriveled at a dirty little apartment, living from your minimal pension because you think that’s all you could have ever gotten, it is high time to get yourself together and break out of that pattern that you know well how ends.
Oh, it’s not gonna be easy. As a matter of fact, it will hurt like a bitch and it will be hard. You need to get rid of your old and ugly mask you’ve been wearing all your life, the principles your family has led you on, which have been mortifying, but they have been there for you all this time and and you are more familiar with them than with anything else.

Haha, I love those guys.

It’s all in your head. You chose your thoughts and lived by them. You could’ve chosen any other thought, another path. Switch now. Join the winning team.
There might be a voice inside of your head saying that changing the way you are, wanting more, moving out or doing something different would hurt your loved ones’ feelings. You feel guilty even to think about it as if you would leave your mates to die instead of staying by their side. But it wouldn’t make any difference to them. It should’ve been your folks’ duty to show you how valuable and succesful you can be. Now, you should do that for them. Not resting in the mud, but reaching as high as you possibly can. It will not hurt them, that’s for sure. They will be happy for you, proud of you and you can always help. It’s not about abandoning them.
To a new life, a long road leads, and you have to go along very slow.
Akárhogy is nézem, ez bizony nem Winston Churchill. Na nem baj.
As the first step, sit down and think about what you want to do. Right now, you pull through your pathetic little days, but for what…? Decide what you want to move forward for. What is that shining star (ugh, so cheesy) you’ve always wanted to reach but instead of reaching it, you decided to stay and daydream about it and hoping that maybe, one day, Santa Claus or Jesus Christ gives you cause you’re such a cutie.
Well? Do you have it? You can write down as many things as you possibly can. It doesn’t have to be just one specific thing. Give it all you got, imagine the life you’ve always desired.
Just to mention in case somebody goes overboard, don’t set completely uncreachable goals. For example if you want to be the first afro-american president of Hungary when you are as white as snow, sorry to bring you down pal, but it’s not gonna work.
After having a list of all the things that makes life worth living for you, the next thing to do is to become a better version of yourself. I find it important because if you choose to improve your way of living, it is necessary to improve the way you are.
So, get yourself together and just write down all the negative and the positive characteristics you have. All of them, separately. You’ll see what are the things that hold you back. Study them – why are you like this and why are you like that? Do you procrastinate? Are you lazy? Selfish? Why? Is it good for you? Probably not, otherwise you wouldn’t be here. How and how much could you change these? Why is it important to leave them behind? In what do they hold you back?
After you went through these, you should focus on the good ones, and think about what an amazing personality you could be if you would emphasize these features of yours. From now on, slowly, you should consciously focus on controlling your worse side. Don’t worry, you don’t have to be perfect, or anything, the point of this post isn’t to make perfectly behaving robots. The point is to make you satisfied about yourself.
We did a little detour, but let’s get back to your goals. After you’ve gotten together what you want and what you have to get it, it’s time to make a plan.
But.
Very.
Fucking.
Accurately.

Let’s say, you have a bunch of grand purposes. You take one, and crush it into several tiny pieces. Then, you decide how and how long do you plan to reach each tiny part-goal and slowly the pieces of the whole picture will get together. Then you take the next bigger project and do the same, an so on.
After all this, there are many things that you have to fight through, but this is the basis, so plan racionally.
I am well aware of that a single blogpost can’t save everyone, but I hope it will give you strenght to help you change your life.

God, this man is so irritating.

sources of gifs:
popcultureperversion.com, realitytea.com, weheartit.com, giphy.com, reactiongifs.com

Be First to Comment

Leave a Reply