Skip to content

15 WAYS TO STOP SNACKING, avagy jó tanácsok nassolás ellen | HU/EN

Scroll down for the English version.

Szinte magam előtt látom minden hozzám közel állónak az arcát (Átvitt értelemben közel állónak. Nyilvánvalóan ténylegesen látnám azon emberek arcát akik szó szerint közel állnak.), és ezer százalékban biztos vagyok benne, hogy az alábbi két kifejezés jelenhet meg rajtuk:

Mert hát, izé, vannak problémáim.
Ami azért vicces, mert senki nem érti miért.
Sportolok, rendesen eszem, sok vizet iszom, és nem is nézek úgy ki, mint aki túlzásba viszi az étkezést… de az az igazság, hogy vannak azok az időszakok (Nem, nem AZOK az időszakok.) az életemben, amikor egy az egyben becuppantok egy zacskó nugátos párnácskát, három zacskó csipszet és még egy kis bake rollst.
(Jó, hazudtam. A bake rollsból is egy zacskót.)
(Azt hiszitek viccelek? Baromira nem. Ez mind megtörtént.)
Szerencsére nem sokat nyomnak ezek a kilengések a latban ami az alakomat illeti, (Ééés most lájkolta mindenki ki a facebook oldalunkat.) viszont a gyomrom már így is elég érzékeny, az arcbőröm nem viseli túl jól a sok szemetet, (milyen meglepő) és a rendszertelen zabálás a hangulatomat is tönkre vágja.


Na de a fő oka ennek a bejegyzésnek az az, hogy noha beszélhetünk ítéletnapig arról, hogy mit és hogyan kéne enni és sportolni, ha nem foglalkozunk azzal a fontos tényezővel ami lényegében mindezt gyönyörűen taccsra vágja. Elvégre logikusan nincs olyan ember, aki úgy vág bele egy diétába, hogy már előtte is makulátlanul evett és soha nem bűnözött volna, úgyhogy most szentelek is egy egész posztot annak, hogy megosszak pár jó tanácsot ami nekem is beválik és be is vált ezen a téren, és ami nektek is be fog.

1.
Még mindig
Általános szabály, hogy igyunk meg egy pohár vizet étkezés előtt, meg úgy amblokk minden egyes alkalommal ha éhesnek érezzük magunkat, mert a végén könnyű szerrel kiderülhet, hogy csak szomjasak voltunk és így megkímélhetjük magunkat a fölösleges zabálásoktól.
Ezt azért írom ilyen szkeptikusan, mert ugyan az egekig tudom magasztalni a folyadékfogyasztás természetfeletti hatásait, de őszintén szólva nekem ez még nem igazán jött be.
Mármint persze, iszom én a kis vizecskémet, de engem ez nagyon sokszor nem gátolt meg semmiben. 
Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy mindenhol ez jelenik meg elsőként univerzális tanácsként, plusz a zsírégetésben így is úgy is nagy szerepet játszik, úgyhogy én se fogom kihagyni.
1./A

A cukros üdítők fogyasztása is nassolásnak számít.
Csak.
Hogy.
Tisztázzuk.


2.
Tartsd be a napi ötszöri étkezést…
Tartsd be a rendszert, amit magadnak alkottál, (Merthogy ugye van egy menő kis táplálkozási szisztémád.) mert ha összeszedetten éled a mindennapjaidat, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy tönkre vágod az egészet néhány falat nasival.

Plusz, ha betartod, hogy három óránként megfelelően étkezel, nem leszel éhes a két étkezés közötti szünetekben, így ezzel nem is lesz probléma.
2./A
… a reggelitől kezdve.
Oké, egészen nyilvánvaló, hogy ha már betartod a ‘három óránként’ dolgot, akkor nyilván egy kiadós reggelivel kezded, de sose lehet tudni. Amennyiben a napot egy fehérjedús étkezéssel indítod, sokkal jóllakottabbnak fogod érezni magad, és redukálódik azon tevékenysége az agyadnak, amely a sóvárgásért felelős. (Science, bitch.)

Tojás, natúr yoghurt, túró, a lényeg, hogy 35 grammnyi fehérjét tartalmazzon a reggelid.


3.
Analizáld!
Ülj le szépen és gondold át, melyik a kedvenc nassolnivalód?

Mikor, milyen esetekben és hol tör rád a nassolási vágy? Ha másokkal szoktál nassolni, kik azok, és úgy egyáltalán – miért nassolsz?
Bagatell kérdésnek tűnhetnek, de valójában eszméletlenül fontos a megválaszolásuk. Ha tudod, hogy pontosan mi az oka annak, hogy fölösleges étkezésekre pazarlod az idődet, és úgy egyáltalán szánsz némi energiát egy kis önismeretre, akkor sokkal egyszerűbb lesz megértened és ezáltal elhagynod ezt a rossz szokást.


4.
Moss fogat!
Ez elég béna tanácsnak tűnhet, de nekem nagyon beválik.

Nem azt mondom, hogy minden egyes apró étkezés után moss fogat, főleg, ha ezt nem engedheted magadnak mert nem vagy otthon, vagy akármi, de ha érzed, hogy éhes vagy miközben nemrég ültél le enni, akkor moss fogat, és hidd el nemes egyszerűséggel megszűnik a nassolási vágy. Nem vagyok biztos benne hogy miért, egyesek szerint mert az embernek nem lesz kedve patyolat tiszta fogsorral nekiállni az ételnek, mindenesetre működik, az biztos.
Este lefekvés előtt alapból kötelező fogat mosni, szóval ez nem újdonság, de az éjszakai nassolást elkerülendő ez még fontosabb prioritássá válhat.

 
5.
Ne menj éhesen bevásárolni.
Na ezt is nagyon át tudom érezni.

Valahányszor úton hazafelé kell bemennem vásárolni, sanszos, hogy a napot megkoronázandó veszek valami kevésbé… egészséges ételt, főleg, ha elmegyek a Kemence Pék előtt és meglátom a kirakatot… khm, na mindegy.
Ahhoz, hogy ténylegesen csak a szükséges dolgokat vedd meg, a legjobb, ha étkezés után ugrasz le a boltba vásárolni, vagy, ha ez nem megoldható, vegyél be egy rágót mikor lemész. (Én mindig ezt csinálom, és ez még akkor is segít mikor specifikusan csak édességért megyek le… amint odajutok, máris kevésbé kívánom.)

 
6.
Csak fokozatosan!
Próbálkozhatsz a “Lehet, hogy eddig minden nap betoltam két zacskó csipszet a két literes kólám mellé, de holnaptól már tuti soha többé nem történik meg.” szlogennel, de mind tudjuk, hogy ez nem fog működni.

Miután átgondoltad a 3. pontban foglalt miérteket, van egy általános képed, arról, hogy mégis mi az istent csinálsz (Csak hogy professzionálisan fejezzem ki magam.), így sokkal könnyebb lesz megtervezni (Igen, megtervezni.), hogyan szokj le erről a rossz szokásról.
Például, ha eddig minden nap megettél ebéd után egy péksütit, majd miután hazamentél a munkahelyedről vagy a suliból, a kedvenc sorozatod nézegetése közben még bedobtál egy zacskó csipszet, mert megérdemled, és akkor már este még ettél valami kis apróságot, mert már úgyis mindegy, akkor ebben az esetben így kéne leszoknod fokozatosan:
Először is, melyik a kedvenc nassolási időpontod, amiről úgy érzed a legnehezebb leszoknod? Mondjuk jelen esetben legyen a sorozatnézés közbeni. Azzal még nem nagyon kezdesz semmit, de mondjuk annyit megteszel, hogy nem egy egész zacskó csipszet, hanem csak egy felet tömsz magadba.
Viszont. Az első nassolási lehetőséget mindenképpen ki kell iktatnod. Helyettesítheted egészséges nassokkal, de ennyi, majd később a harmadik nassolási lehetőséget is váltsd ki.
Szépen lassan, kb 5 naponta hagyj el egy-egy ilyen szokást ahhoz, hogy véglegesen eltűnjenek.

Ebben pedig nagy segítségedre lehetnek az…
7.
Új szokások.
A nassoláshoz is rá kellett szoknod, akkor ezzel az erővel rászoktathatod magad más, egészségesebb tevékenységekre.
Ha például tévézés közben szeretsz eszegetni, akkor miközben a 6. pontban foglaltakhoz mérten erről egyre inkább leszoksz, közben kezdj el mondjuk forró teát inni a sorozatod közben. (Én legalábbis régen ezt csináltam.)

8.
Ami a barátokat illeti.
Hát igen, kétségtelen, hogy a barátaink visznek bele a legtöbb rosszba, vagy inkább mondjuk úgy, együtt, kart karöltve hajlamosabbak vagyunk fuck-the-system hozzáállással nekivágni nagy kalandoknak… a KFC-ben.

Éppen ezért, ha tudod, hogy a barátnőiddel összefuttok egy gyors ebédre, és biztos olyan helyre mentek ahol több, mint valószínű, hogy nem salátaleveleket osztogatnak, akkor csináld meg otthon a kis ételedet és vidd el.
(Úgy alapból, ha diétázol muszáj otthon elkészítened az ebédedet, szóval ez csak egy amolyan megerősítés nasizási szempontból is.)


9.
Gondolj bele!
Ezt sokkal inkább azok érthetik, akik hirtelen képesek eltüntetni egy egész mamutot is, ha olyanjuk van.

Elkezded ész nélkül habzsolni a töménytelen mennyiségű kaját, csak tömöd a kis fejed a sok szeméttel, aztán mikor végre sikerül eltüntetned az összes létező szutykot magad elől, mit érzel?
Semmit. (Az esetleges bűntudaton kívül.)
Nem érzed azt, amit egy-egy rendes étkezésnél, hogy hurrá, nem vagy többé éhes, hiszen valójában nem is voltál az. Innentől fogva, mivel halál fölöslegesen ettél, mert lényegében semmi célod nem volt vele, akár ehetnél még többet is, hiszen ugyanúgy érzed magad, mint előtte, csak érezhetően kevesebb hely van a gyomrodban, vagy akár ehettél volna kevesebbet is, vagy semennyit, hiszen nem kellett jóllakatnod magad.
Nem érzed magad se boldogabbnak, se semminek.
Sőt.
Csak egy gyenge kis szutyoknak érzed magad, aki annyit nem tudott megállni, hogy ne bontson ki egy doboz Oreot… és egy zacskó gumicukrot utána. A Milka csokit meg már csomagolással együtt tömted bele az arcodba, mértéktelenül.
Gondolj csak bele – ha lényegében semmi pozitívat, semmi jót nem ad hozzá az életedhez a pillanatnyi “Hm, ez finom.” érzeten kívül, ráadásul utána még szarul is érzed magad és gyengének, akkor nem érné meg jobban, ha hagyod is az egészet a francba?
(Ööö de.)

 
10.
Ha már nem tudsz neki ellenállni, válassz kisebb kiszerelést.
Vegyük példának a kólásüvegeket. A fél literes és az egy literes ára között nincs olyan hatalmas nagy különbség, így evidens, hogy akkor már a nagyobbat veszed meg, hiszen így éri meg, ugye. (Baromira nem, de mindegy.) Na már most ha már a nagyobbat vetted meg, nyilván arra fog ráállni az agyad, hogy mind az egy litert huzamosabb időn belül eltüntesd, hogy ne csábítson még napokig annak gondolata, hogy jaj, van még egy üveg kólád.

Az ilyen bűntényeken úgy érzed jobb hamarabb túlesni.
Úgyhogy, ha még nagyon az elején vagy a leszokásnak, akkor legalább annyit tegyél meg, hogy kisebb csomagolású nasikat veszel. Nem egy tábla csokit, hanem csak egy szeletet, nem egy másfél literes Nestea-t, hanem egy felet.
Ja, hogy baromira nem éri meg mert így drága?
Szívás.
Hosszútávon majd a többet-kevesebbért elv se fog bejönni mert bizony tök fölösleges és káros cuccokra költeni a pénzed így is úgy is hülyeség.
10./A
És ha már megvetted, dugd el, az istenért.
Ez is egy amolyan okosok által kigondolt dolog, ami ja, végül is logikus – ha elől van a kaja, hajlamosak az emberek többször csipegetni belőle a nap folyamán, tudod, csak úgy. Úgyhogy zárd el őket valahova.

11.
Fotózd, írd le, dokumentáld!
Mert ha látod mind a két szemeddel, hogy mit eszel egy egész napon keresztül, sőt, ténylegesen dokumentálva is van, kétszer is átgondolod, hogy akarod-e azt a Kinder szeletet a napi listádon, feketén-fehéren.


12.
Add meg a módját!
Most nem arra gondolok, hogy minden étkezés előtt mondj el három Miatyánkot, hívd fel a rokonokat és tedd fel az ünnepi terítőt, csupán arról van szó, hogy ne egyél menet közben, a konyhapult fölött állva, tévénézés, munka és tanulás közben, illetve amikor szimplán a laptop fölé görnyedve létezel.
Mindig, minden étkezésnél ülj le, és koncentrálj az evésre, semmi másra.

13.
Egészséges nasik.

Délelőtt helyettesítheted gyümölcsökkel, banánnal, (Tisztában vagyok vele, hogy a banán is gyümölcs, csak én speciel banánt szoktam enni, ha megéhezem, mert rendkívül jól telít.) és ami az egész napot illeti egyél magvakat, zabpelyhet, diót stb.
Tudom, ez nem úgy hangzik mint egy Sacher torta, de ez van, valamit valamiért.
14.
Zéró food porn.
Mind tudjuk mire gondolok.

Tudjátok mi a legkülönösebb ebben a jelenségben? Hogy a food porn leginkább a divattal kapcsolatos blogok facebook oldalán fordulnak elő (Hé, a The Charmbandit facebook oldalát kivéve, mi tisztességes food porn mentes övezet vagyunk. Mert sosem árt egy kis önreklám.), ami már csak azért is kegyetlen mert miközben tömegesen kapod a képeket a szebbnél szebb, karcsúbbnál karcsúbb meg fitt lányokról, hirtelen bedobnak egy-egy ínycsiklandozó cukorban tocsogó sütit, és… ez… így… szívás.
Szóval, nem mondom, hogy iratkozz le az összes ilyen oldalról, csak… próbáld meg a helyükön kezelni ezeket a képeket.
Letöltögetni és beállítani háttérképnek meg gondolom mondanom se kell mennyire nem jó ötlet.


15.
Csak egy kicsi bűnözés?
Ez igazából azoknak szól, akik annyira nem, vagy egyáltalán nem hízékonyak, és akik az egészséges életmódot nem egy álomalak, hanem csak úgy szimplán a közérzetük miatt tűzték ki célul.
(Persze nincs azzal semmi baj, hogy szuper testet szeretne valaki, csak ez a pont most nem azoknak szól.)
Néhanapján, de úgy tényleg néhanapján, szóval mondjuk kéthetente egyszer azért jó érzés, ha eszel a kedvenc péksütidből, vagy elmész a kedvenc hamburgeresedhez (Khm, Beer&Burger, khm.), éppen ezért is hasznos a 3. pont, ahol kigondolod, hogy mi a kedvenc nasid, ételed, és mit nem szeretnél elhagyni semmiképpen az életedből, mert az elfogyasztása azért mégiscsak hozzátesz a napod értékéhez, ha visszafogottan és kontrollálva fogyasztod.
De még egyszer elmondom, nem szemétkedésből, vagy hencegésből, de ezt tényleg csak azoknak oké, akiknek az egészséges életmód nem a fogyásról szól. Akiknek a testalkata ezt sajnos nem engedheti meg magának, az ne vegye ezt a pontot egy ürügynek, hogy kéthetente betámadja a mekit, mert náluk ez is számít.


… and the English version:

I can almost see the faces of my closer friends and family which I’m pretty sure look exactly like one of the two expressions right here:

Because, well… I have problems.
And the funny thing is, that nobody understands why.
I work out regularly, I eat healthy, and I don’t even look like someone who overdoes eating… but the truth is, there are certain periods of times (Not those certain periods of times.) when I just sit down and stuff my face with a bag of nugget pillows, three bags of chips and a little bit of bake rolls.
(I lied. I eat a bag of them as well.)
(You think I’m kidding. Well, I’m not. It all happened.)
Fortunately, these mistakes don’t really make any difference when it comes to my figures, (Aaand now everybody disliked our Facebook page.) however, my stomach is already sensitive enough, my skin doesn’t tolerate crappy food, plus, irregular gluttony has an ill effect on my mood as well.

The main reason for this article is the following: we can talk on and on about how and what to eat and work out to get a dream body or just to stay healthy if we don’t prepare ourselves when it comes to the biggest enemy of dietingsnacking. (What a surpise.)
So, I decided to give you some of my, and smart people’s tips, ideas and experiences on how to get out of this harmful habit.

1.
Still
It’s a general rule to drink a glass of water before eating, and basically, every single time when you’re hungry because the reason for that might easily be not enough fluid intake and in this way, you can save yourself from unnecessary eating.

I am writing this one kind of sceptically because even though I can praise drinking water to the skies, I haven’t experienced the effectiveness of this kind of snack-avoiding technique. I mean, I keep drinking my water and stuff, but I don’t feel like it has stopped in doing anything.
Anyways, it’s not a coincidence that it’s usually the first universal advice against snacking, plus, it helps burning fat as well so drinking water is a must either way, and that’s it.
1./A
Drinking soft drinks counts as snacking.

Just.
To.
Make it clear.

2.
Keep yourself to the five-times-a-day rule…
Keep yourself to the system you created (Because you have an awesome little eating system, don’t you.) because if you live your life in an organised way, you’re less likely to ruin it by throwing in some stupid snacks.

In addition, if you keep yourself to the eating-every-three-hours rule as well, you don’t get irresistibly hungry between two meals.
2./A
… beginning with breakfast.
I know, it’s kind of obvious that if you keep yourself to the five-times-a-day rule, you probably pay attention on having a decent breakfast already, but who knows. Start the day with a breakfast full of protein so that you feel more sated, and the part of your brain of which activity is responsible for craving is reduced. (Science, bitch.)

Egg, pure yoghurt, cottage cheese, just make sure your breakfast contains 35 grams of protein.

3.
Analyse!
Sit down and think about it: which is your favorite snack food?

When, in which cases and where do you usually desire to snack? If you snack with other people, who are they and overallwhy are you snacking?
(Such deep questions.)
They seem stupid, but answering them is the key. You need to realise what the exact reason for wasting your time and weight for unnecessary eating is. Devote time to get to know yourself because it’s going to be so much more easier to understand, thereby leave this nasty habit.


4.
Wash your teeth!
It seems like a pretty lame advice, but it totally works for me.

I don’t say you have to wash your teeth after every single meal, especially if you are not in the situation of doing it because you’re at work or anything else. However, if you feel hungry after having a meal a short amount of time ago, then you should was your teeth, and trust me, the craving is going to be gone.
I’m not sure why, some say the reason is that people don’t feel like eating when there’s a clean feeling in their mouths, anyways, it works and it’s great.
Washing teeth before going to bed is crucial anyways, but it’s even more important if you want to avoid snacking at night as well.


5.
Don’t go shopping when you’re hungry!
Oh, I know that feeling too.

Whenever I have to go shopping on the way home, I’m more likely to buy something… less healthy.
To be able to buy only the necessities, try going to the store after eating, or, if it’s not possible, throw in a chewing gum when you go. (I always do it and it works so well that even when I go to buy something specifically indulging, as soon as I arrive at the store I don’t feel like eating anymore.)

 
6.
Be gradual!
You can try your best to make yourself believe the ‘Even though I’ve eaten two bags of chips besides my 2 litres coke every single day so far, I’m gonna eat clean starting tomorrow.’ slogen, but we all know it’s never gonna work.

After thinking over all the questions included in the 3rd point, you’ll have a general view of what the hell you are actually doing. (Just to be professional.) This way it’ll be easier to plan (Yes, to plan.) how you should get out of this bad habit.
As for an example, if you’ve eaten a pastry after every single lunch, and a bag of chips during your favorite tv show after getting home from school or work, and finally, you’ve thrown in a little bit of nothing at night because it didn’t matter anymore so far, then this is a great plan for you:
First things first: which one is your favorite opportunity for snacking that you consider the hardest to leave? In this case, let’say it’s the one when you watch tv. You don’t deal with that for now, though you can try to reduce the amount of chips you stuff into your mouth.
However. You definitely have to cut out the first opportunity. You can replace it with some healthy options, of course. Later, you obviously have to eliminate the third one as well.
You should leave them gradually, five days each, to make sure they permanently disappear.

And what can be really useful to do this are…
7.
New habits.
You had to get used to snacking, so why don’t you get used to some healthier habits? For example, if you like eating in front of your laptop, as you get out of that habit as the 6th point says, start drinking tea while watching your favorite shows. (At least that’s what worked for me back then.)


8.
As far as friends go.
No doubt our friends can make us do the craziest shit, or, to put it in another way, together, hand in hand we are more likely to fuck the system and get wild… in KFC.

So, in case you know that you meet your girlfriends at a place where there are no healthy options to eat, make your meal at home, and take it with you.
(Essentially, when you start dieting you have to prepare your food at home anyway, so it’s kind of just a reinforcement when it comes to snacking as well.)


9.
Think about it!
It can be mostly understood by people who are able to make even a mammoth disappear under a second when they feel like it.

You start wolfing that huge amount of food, just consuming all that crap, and, when you manage to finally make all the rubbish disappear, what do you feel?
Nothing. (Besides the possible guilt.)
You don’t have that satisfying ‘Oh, I’m finally not hungry anymore.’ feeling like after a decent meal, because you weren’t even hungry at the first place. Which means, you ate totally unnecessarily, there was no purpose at all, you could even eat more, or could even skip eating before, because it wouldn’t be a better or more sated feeling, that’s for sure.
You’re not happier, you’re not sated.
What is more.
You only feel like a little piece of shit, who couldn’t even stop opening a box of Oreo… and a bag of gummybears after finishing. With no moderation at all.
Think about it: if basically there’s nothing positive it adds to your life besides a moment of ‘Mm, that’s yummy.’, plus, it even makes you feel so much worse and weaker, then wouldn’t it be worth to just stop?
(Uhm… the answer is yes.)

10.
If you can’t resist, at least choose a smaller size.
Let’s take coke as an example. There’s not a big difference between the price of the half litre bottle and the one litre bottle, so evidently, you buy the bigger one, because that’s what worth it more. (It freaking isn’t.) After getting the bigger one, your brain is going to be like ‘Hey, let’s drink it all in the shortest amount time so that it doesn’t tempt us anymore.’, right? (Right.)

You feel like crimes like this should be committed quickly.
So, in case you’re at the very beginning of getting out of this habit, just do yourself a favour and choose smaller sized snacks. Not a whole bar of chocolate, but a piece of it. Not a one-and-a-half litre Nestea, only a half.
What? You feel it isn’t worth it because it’s so much more expensive this way?
Well, that sucks.
It’s not worth it anyways, especially in the long term, because you spend your money on unnecessary shit.
10./A
And if you already bought it, hide it, for God’s sake.
This is a rule found out by the smart, saying you’re more likely to grab a piece of food unnecessarily if it’s at a visible place, so just lock it up.

11.
Take a photo, write it down, document it!
Because when you see what you eat all day with your own two pretty eyes, what is more, it’s documented, you’ll think twice if you want that chocolate bar to pop up in black and white on your daily intake list.


12.
Do it the right way!
It’s not about saying prayers repeatedly, calling your relatives and putting up the festive covers on the table before eating. It’s just simply about not eating on the go, standing at the kitchen bar, during watching the tv, studying, and working and of course, while you’re in front of your laptop.

Always consume your meals sat down and focus on eating, nothing else.


13.
Healthy snacks.

You can replace it with fruits like bananas in the morning, and as for the other parts of the day you can eat seeds, cereal, nuts etc.
I know it doesn’t look like Sacher cake, but quid pro quo.
14.
Zero food porn.
You know what I’m talking about.

Do you know what the strangest thing is? Food porn is usually used by the facebook pages of fashion blogs. (Except The Charmbandit. We are a proud food porn free zone. Because a little self-advertising never killed anyone.) which is quite cruel because while scrolling and looking over tenths of gorgeous, slim and sporty women, suddenly a delicious and tempting image of a chocolate cookie pops up and it… just… sucks.
So I don’t encourage you to sign off of these pages just… learn to handle them.
(What an advice.)
And I guess loading and setting these pictures as a wallpaper aren’t options.


15.
Just a little bit of sinning?
This last one is only for those who aren’t or aren’t that disposed to obesity, and who doesn’t want to eat healthy to lose weight but to just simply live a healthy lifestyle. (Of course it’s not a problem if someone wants to lose weight, I’m just saying this point is not for them.)
Sometimes, but only sometimes, so for example per two weeks it’s nice to visit your favorite burger place or eat your favorite pastry, which is why the 3rd point is so important again. Find out which one is your favorite food that is not too healthy but brightens up your day if you eat it moderately and in a controlled way.
But once again, not to be mean, it’s only acceptable for whom healthy lifestyle is not about losing weight. The ones with body types that cannot afford doing it, don’t take this point as an excuse to attack Burger King every week, because it definitely counts when it comes to them.

Be First to Comment

Leave a Reply