Skip to content

HOW NOT TO KILL ANYONE TODAY, avagy hogyan őrizzük meg a hidegvérünket | HU/EN

Scroll down for the English version.

Mert a “Hogyan ne legyél drámakirálynő?” túl mainstream cím lett volna.

Ezt a grandiózus (Nem lesz grandiózus.) bejegyzést tegnapra tartogattam, de természetesen mint minden poszt előtt, amit alig várok, hogy megírjak, csinálok valami olyan dolgot, ami teljesen hiteltelenné teszi az egész cikk lényegét a saját szememben.
Ilyen volt például az, amikor a nassolásról való leszokást taglaló poszt 351. karakterénél én felálltam, és leszaladtam a boltba két zacskó gumicukorért. Este kilenckor. (Ekkora döntöttem úgy, hogy talán nem most kéne ilyeneket posztolgatni.)
És ilyen ez a bejegyzés is, amibe hatalmas lelkesedéssel belevágtam, gondolván ha én nem, hát akkor senki sem ért jobban ahhoz, hogyan próbáljuk lenyugtatni magunkat még mielőtt tarkón szúrnánk valakit egy életlen ceruzával, majd fogtam magam, és egy egész napos hisztériát vágtam le a barátomnak. (Ezt így igazából nem mondanám, a hisztériához szóba kéne állni az áldozattal.)

Nem kívánok az ötszázhuszonötödik divattal foglalkozó bloggerina lenni, aki “nyilvánosságra hozza”, (…) hogy bipoláris vagy súlyos depresszióban szenved mikor csak szimplán egy hisztérikus gyökér néhanapján, (És nem, nem azokon a napokon. Oké, nem csak azokon a napokon.) úgyhogy már most mondom, hogy ilyesmiről szó nincs, bár ha engem kérdeztek gyanús, hogy már számtalanszor átfuthatott a hozzám közel állók agyán, hogy nem lenne baj, ha végre rám húznának egy kényszerzubbonyt. Lényeg a lényeg, ma úgy érzem kitisztult a fejem, és képes vagyok átgondolni és megosztani másokkal azokat a tanácsokat és ötleteket, amelyek nekem is sokat segítettek és segítenek mindig amikor indokolatlanul is úgy viselkedek, mint egy velejéig elcseszett drámakirálynő.

A legelső tanács az, hogy realizáld magadban, hogy TE, és egyedül te vagy az oka annak, hogy egy kis pukkancs hisztigép vagy, aki gyakran mindennemű ok nélkül kiakad és megsértődik. Hogy vannak szituációk, amikor egyszerűen csak te fújod fel a történéseket, a hozzád fűzött szavak jelentését, a hozzád viszonyuló emberek magatartását, mert neked így egyszerűbb.
Ha már idáig eljutsz, és képes vagy rájönni, hogy minden egyes nem-drámai drámai szituációnak te vagy a középpontjában, akkor akár meg is nyugodhatsz, mert egy olyan problémáról van szó, aminek megoldásához nem az univerzumot, vagy másokat, hanem csak és kizárólag magadat kell megváltoztatnod.

Ez azt jelenti, hogy te vagy az, akinek kontrollálnia kell a dolgokat. Egészen pontosan aki kontrollálhatja a dolgokat.
És ez azért elég király dolog.

És ha már ezt elégedetten konstatáltad, második tennivalódként elkezdheted nem egy áldozati bárányként beállítani magad mások és önmagad előtt. Még ha valaki szánt szándékkal is bánt meg, és azt akarja, hogy neked rossz legyen, ha valaki szándékosan le se szarja az érzéseidet, akkor sem engedheted meg másoknak, hogy uralkodjanak feletted. 
Abszolút fölöslegesen sírsz a barátaidnak arról, hogy mások hogy kicsesztek veled, egyrészt senkit sem érdekel annyira, hogy már ötödjére hallgassa végig ugyanazt a brazil szappanoperákat megszégyenítő végeláthatatlan monológot, másrészt neked sem jó dolog a múltban élned és nonstop azon rágódnod, pláne mivel képzeld csak, nem tudod azt megváltoztatni. A legutóbbi monthly favorites posztban említettem egy idézetet ami nagyon megmaradt bennem és képzeld csak pont idevág: “Hysteria is impossible without an audience.”
Tehát a lényeg: ha az a fajta ember vagy akinek azért ki kell magából beszélnie a problémáit, tedd azt meg egyszer, és utána próbálj meg túllépni rajta egyedül. Persze ha azok közé tartozol, akiknek erre nincs szükségük, akkor ne. Mások amúgy sem tudják megoldani helyetted a problémáidat, és nem is várhatod el tőlük
, a múltat megváltoztatni pedig már úgyse tudod.

Harmadik. Próbáld meg logikusan átgondolni, hogy a szituációk, amelyek miatt kiakadsz, mennyire kiakasztóak valójában. Egy normális ember is kikészülne tőlük? (Bocs, hogy itt burkoltan lehülyéztem mindannyiunkat.) Lehet, hogy amit te egy egytől tízes skálán tizenegyes szintű riasztásként élsz meg, az valójában csak egy enyhe hármas?


Nyilván ha valaki elgázolja a nagymamádat, az elég ok arra, hogy durcás legyél, de nem kell minden egyes apróságon kiborulnod, mert azzal csak magadnak ártasz. Próbálj meg nem indulatból reagálni, inkább gondold át ismételten csak logikusan, hogy mennyire jogosak a negatív érzéseid, és hogy mégis mennyire súlyos a veled történt dolog.
És bármilyen következtetésre is jutsz, mindig gondolj arra, hogy bármi történik is, az nem a világ végeSoha.

Negyedik. A múlton pedig még egyszer, ne rágódj. Áh, tudom, ezt aztán a lehető legfölöslegesebb leírni, hiszen én is ugyanezt csinálom, mind ugyanezt csináljuk, nap, mint nap. Na jó, azért nap, mint nap már nem, de előfordul.
Eszembe jutott, hogy tudod mikor történik ez?
Mikor nem foglalom le magam eléggé.
Mikor nem csinálok semmit, csak ülök otthon, és éppen semmi célom nincs a napommal, csak tengedezek-lengedezek, miközben mindenki éli az életét, úgyhogy abszolút logikátlan női elmém úgy dönt, az lesz a legideálisabb megoldás, ha megsértődök valamin, vagy felfújok valami apróságot. Biztos ami biztos, az emberek úgyis szemetek, van mibe beletrafálni.
(És a következő gondolat akár egy külön pont is lehetne, mert elég fontos, de sebaj.)
Szóval, hogy elkerüld a halál fölösleges és energiacsapoló konfliktusokat, amikből garantáltan zéró előnyöd származik, inkább foglalkozz magaddal, a jövőddel, és az életeddel minden nap. Törődj a céljaiddal, és tervezd a napjaidat aszerint, hogy el is érd őket.

Foglalkozz ténylegesen fontos dolgokkal, ne apró szarságokkal, amelyek nemhogy előre, de hátra sodornak. Én még nem láttam arra példát, hogy egy lelkileg össze-vissza csapongó szeszélyes idióta tartósan sikeres lett volna. Vagy akárhogyan sikeres lett volna. És nem, a valóságshow nem számít.

Ötödik. Ne mondj és/vagy csinálj hülyeségeket egy hülye pillanatodban.
Ez aztán a tanács, de szerintem mind tudjuk mire gondolok.


Hagyj magadnak időt, hogy lenyugodj, hogy átértékeld, vajon tényleg jogos, vagy megéri-e veszekedésbe bonyolódnod. Hogy nem csak szimplán szar napod van-e és amiatt vagy hisztérikusabb.
Először mindig próbálj meg lenyugodni. Nyisd ki az ablakot és szívd be a friss levegőt, sétálj egyet, üvölts bele a párnádba, igyál egy pohár vizet, vagy vágd a falhoz, hallgass zenét, akármi.
Csak add meg a lehetőségét annak, hogy kitisztuljon a fejed, mielőtt kiirtanád a fél kontinenst.

Uh, jut is eszembe, van egy menő kis app, ami talán segít az olyan helyzetekben, amikor szükséged lenne egy kis meditálásra. A Headspace arra lett kifejlesztve, hogy kiürítse a fejedből azt a rengeteg zavaró, kavargó, frusztráló gondolatot, aminek nincs ott helye.

Hatodik. Írj hangulatnaplót.
Nem kell minden álló nap szorgosan feljegyezned benne, hogy mennyire fáj, hogy a helyes srác szemináriumról nem mosolygott rád eleget, de ha valami hatalmas gikszer van az életedben, akkor mielőtt boldog-boldogtalannak elújságolod mekkora csalódás és tragédia ért, inkább írd le a naplódban, és ki tudja, talán mire leírod, rá is jössz arra, hogy ez nem is olyan nagy ügy, vagy csak eszedbe jut a megoldás.
Plusz, amit én csinálok, amikor indokolatlanul átcsap a hangulatom egy nem túl elbűvölő állapotba, és még csak meg se tudom magyarázni a miértjét, és csak nemes egyszerűséggel szörnyen érzem magam és sírnék és minden rossz (Még mindig nem azokról a napokról van szó.), akkor leírom röviden és tömören, hogy mit érzek egy füzetbe, időponttal, dátummal, és néhány fontos tényezővel együtt, ami esetleg közrejátszhat a hangulatom változásában, csak nem tudok róla. Lehet ez az időjárás, akármi. Így, egy idő után ha visszanézem, lehet be tudom lőni, hogy mi is az a séma, ami alapján a hangulatom néha minden ok nélkül elcsúszik.



… and the English version:

Because ‘How not to be a drama queen?’ would have been such a mainstream title.

I don’t want to be the 2234123th fashion blogger who comes out and claims to be suffering from bipolar disorder or some severe depression when she’s just simply a bitch sometimes, (And not just on those days. Okay, not only on those days.) so just to clarify, I am not one of them, I don’t suffer from anything like that even though I’m pretty sure my closest friends and family would rather put me into a straitjacket sometimes.
The main thing is: today I try to share with you all the tricks and tips that help and helped me a lot whenever I unreasonably behave(d) like a fucked up drama queen.

The very first suggestion is to make yourself realise that YOU, and only you are the reason for being an irritating little brat who always freaks out and gets offended without no apparent reason. That there are situations in which you are the one who make much of something, of certain words, of the attitude of others towards you, because it’s easier.
When you come to the conclusion that in the centre of every non-dramatic dramatic situation there’s only you, then you can already calm down because it’s a problem that you don’t have to solve by changing others or the universe itself, only you.
It means that you are the one who needs to take control over her attitude. Who can take control over her attitude, to be precise.
And that is pretty awesome and makes the job much more easier.

The second thing to do is not allowing yourself to be the victim before others and yourself, because even if someone actually hurts you intentionally and wants you to feel bad and doesn’t give a shit about you, you can’t allow others to rule your feelings.
It’s totally unnecessary to cry on your friends’s shoulders all the time about how you were screwed over, because firstly, no one really cares about you that much to listen that Brazilian soap opera kind of bullshit all over again the fifth time, and secondly, it’s not good for you to live in the past constantly brooding over something you can’t even change anymore.
On one of my favorite youtuber’s channel I’ve heard an awesome quote which was ‘Hysteria is impossible without an audience.’ and it perfectly fits here.
The matter is: if you’re the kind of person who needs to talk problems out, then do it once, and make sure you move on afterwards. Of course, if you belong to those who don’t need that, don’t feel the pressure of having to do it because that is supposed to be the healthy thing to do. It’s not.
Others can’t solve your problems, and honestly, they don’t even have to, and you can’t even expect them to, because it’s your job and again, you can’t change the past anyways.

Third. Try to think over logically how terrible those situations you consider as terrible are. Would a normal person freak out over them? (Sorry, for basically calling you an idiot.) Is it possible that on a scale from one to ten, what you feel as an eleven, is just a weak three?

Obviously, in case someone hits your grandma’ with a Maserati, you have all the reasons to be grumpy, but you don’t have to freak out over every single tiny inconvenience, because you only hurt yourself. Try not to react out of temper, you should rather think it over logically first how your negative feelings are rightful and how severe the thing that happened to you actually is.
And, whatever conclusion you draw, always think about that nothing is the end of the world. Never.

Fourth. And again, don’t brood over the past. I am well aware of the fact that this is probably the most unnecessary advice since all we do, day by day, is thinking everything all over again. Okay, not day by day anymore, but it happens.
Do you know when it happens to me usually?
When I am not busy enough.
When I have nothing to do on Earth, just sit at home and have no purpose with my day while others live their lives, so my completely illogical female brain decides the most ideal thing to do is to get offended by something or get mad. You know, just to make sure, thinking people are assholes anyway, I might be even right.
(And the next thought could essentially be a separate point as well because it’s pretty important, but I just leave it here.)
So to avoid totally unnecessary conflicts that only suck your energy, and of which you take no advantage, just take care of your business, and take care of your future and of your life every single day. Be mindful of your goals and plan your days ahead so that you reach them.
Deal with the truly important things in your life and not crappy details that don’t even move you further. I have never seen a mentally disjointed and moody asshole become successful permanently. Or anyhow. And no, reality shows don’t count.

Fifth. Don’t say and/or do stupid things in a stupid moment.
Well, that’s a hell of an advice, but I guess we all know what I’m talking about.

Leave yourself time to calm down and reevaluate the situation, whether it’s rightful or worth it to get into a fight. Perhaps you just simply have a bad day and you are just more hysterical because of that.
Always try to calm down first. Open the window, (Try not to jump out of it.) breath the fresh air in, take a walk, scream into your pillow, drink a glass of water, or throw it to the wall, listen to music, do anything you want.
Just give it the opportunity to clear your mind before you exterminate half the planet.

Uh, and by the way, here’s a cool little app that might help you in situations in which you need some kind of a meditation. It’s called Headspace and was made to empty your head from all those noisy, annoying and frustrating thoughts that shouldn’t even be there.

Sixth. Write a moodjournal.
You don’t have to write down every single detail of all your days and go on and on about how you are hurt that the cute guy from class didn’t smile at you, but if something really bad happens in your life that you can’t seem to deal with, before you start talking your heart out in front of everyone, try to put it down into your diary and who knows, maybe after doing so you feel so much more relieved you don’t even feel like dealing with it anymore. And maybe, you even find a solution meanwhile.
Plus, what I do when my mood starts getting unreasonably not-so-adorable, and have no idea why that happens to me and I just simply feel incredibly terrible and everything feels bad for no reason at all, (And it’s still not one of those days.) I just simply write it down into a notebook briefly how I feel, what time it is, and add a couple of details about the circumstances that might be in connection with my current mood and I just might not know about it. It can even be the weather, anything I think that might be important later when I’m okay again.
Then, if I look back when my mind is cleared up again, maybe I will be able to find a pattern why my mood changes so quickly and so radically.

source of feature image:
offcolortv.com
sources of gifs and images:
giphy.com, lifenacademicpublishing.tumblr.com, xclusivetouch.co.uk, beamlyus.tumblr.com, pinterest.com, voices.promona.edu, windmarble.tumblr.com, sephira.dk, tumblr.com, theprospect.net

Be First to Comment

Leave a Reply