Skip to content

15 THINGS WE’LL NEVER GET ABOUT MEN | 15 dolog, amit soha fogunk megérteni a férfiakkal kapcsolatban | HU/EN

Scroll down for the English version.

Mint ahogyan azt már talán tudjátok, általában a Fashionfaven szoktam az emberiségre ontani páratlan keleti bölcsességeimet.
Hogy kellőképpen rávilágítsak a helyzet szépségére avagy lényegére – ha egy srác megbánt, máris repül egy velőig hatoló cikk a párkapcsolatokról, ha valaki elém mer állni a sorban, máris lehet olvasni az 5 dolog, amit ne csinálj a boltban című cikket. Viszont mivel ily módon kellőképpen elvagyok ott annak ellenére, hogy azért elméletileg annyira nem adhatom teljesen önmagam, (Mert emberek olvassák, meg ilyenek.) ezért úgy gondoltam mivel a blogom mégis csak azért van, hogy itt érezzem otthon magam, gondoltam a most előbukkanó zsenialitásomat itt fogom megosztani.
Nem, nem kell komolyan venni.
Tehát mi is az a 14 dolog, amit soha nem sikerül megtanulni az ellenkező nemmel kapcsolatban?

1 | Hogy hogyan kell becsukni azt a tetves kocsiajtót.
Ugyan ez a világ legmenőbb verdája, amely kibír cunamit, meteoresőt és a majmok lázadását, sőt, maga James Bond is ezt vezetné, amint egy alig ötven kilós nő megkísérli becsukni az ajtót, azon nyomban atomjaira omlik össze, legalábbis a tulajdonosa hisztérikus reakciója alapján csak erre tudok asszociálni, “de ne, ne ilyen lomhán csukd már be mert így az életben nem fog bezáródni!”
Akkor mégis hogyan, életem?!

2 | Hogy miért költ pénzt egy olyan játéknak a játszására, amelyben a játék szabályai ellenére egy robotot használ, hogy helyette játsszon.
Én értem, hogy azért, mert nem akarsz addig a gépnél ülni amíg a kis karaktered elér az x-edik szintig, de észrevetted, hogy valahogy csak azért is ott ülsz a gép előtt ennek ellenére? Akkor is amikor én is ott vagyok?
3 | Hogy miért megy nonstop a zene.
Még ha ugyanolyan zenei ízlésünk is van, akkor is – nem lehetne kikapcsolni és csöndben ülni egy kicsit?! Nem kell romantikusan a szemembe nézni és fogni a kezem, (Csak vicceltem, dehogynem kell.) csak kérlek hadd ne zúgjanak már 200 decibellel a nyolcvanas évek a fülembe.
4 | Az a nyomorult filmnézés!
Én értem, mind értjük, hogy mire megy ki a “filmnézés” szakkifejezés – de nem lehetne csak egyszerűen kimondani kerek-perec mire megy ki a játék? Rengeteg női agyalást és hisztériát spórolnának meg vele, nem beszélve arról, hogy kevésbé néznénk őket idiótának. Plusz pont járna azért, ha nem hazudnának a szemünkbe szemérmetlenül miután rákérdezünk, hogy akkor most szexelni hívnak-e át vagy tényleg fogunk-e nézni valamilyen filmet.
5 | “Hihetetlen hogy tud egy lány ennyit sminkelni…
… hiszen nézd meg, Palvin Barbi maga a természetes szépség így smink nélkül is.”
Aha. Az.
És még csak photoshoppolva sincs, ugye.
 

6 | Lehettek ti együtt Noé bárkája óta, de képes felhívni random egy délután, hogy nincs kedved-e összefutni, és ha igen, akkor tök szuper, 20 percen belül itt lesz.
Neked nem esett le eddig, hogy 20 perc alatt kb azt nem sikerül eldöntenem, hogy egyáltalán tényleg akarok-e találkozni?

7 | Hogy amikor felhozza, hogy főzzetek együtt…
… akkor nem extra romantikus akar lenni, pusztán pénzt akar spórolni, és az annyit jelent, hogy elkezdeti veled a munkát, ő meg “elugrik egy pillanatra csekkolni az e-mailjeit” és soha többé nem látod viszont. Kész mázli, hogy nem tudok főzni, úgyhogy muszáj visszajönnie ellenőrizni vajon felgyújtottam-e már valamit.
8 | Hogy Star Wars.
Most akkor hol kezdődik és mi van? Bocs, hogy ennyiszer kell megkérdeznem, de ötször aludtam be 20 perc alatt. (True story.)
 
9 | Hogy a boltban az első termékek mind mérgezettek.
Jó, ezzel mind így vagyunk, nem a férfiak felelősek érte.
Meg hát mind tudjuk, hogy tényleg mérgezettek.
10 | Hogy ugyan te vagy a tökéletes nő a tökéletes vonalakkal…
… de amint megtudja, hogy az alig 50 kilóddal és a heti legalább 4 edzéseddel rendelsz egy pizzát este tizenegykor, ijedtebben néz, mint amikor azt mondod neki, hogy éppen megjött.
11 | Hogy miért akkor kell felhívnia az anyukáját, amikor együtt vagytok.
Igen, tényleg nagyon aranyos nő, de én sem abban a pár órában bonyolítom le az összes, egyébként cseppet sem kötelező családi telefonbeszélgetésemet.

12 | Hogy amikor éhes, az Úr irgalmazzon mindannyiunknak.
Ámen.

13 | Hogy Ő a technológia Hermione Grangere.
Ha hozzáér a laptopomhoz, az úgy dorombol mint egy kiscica, és öt percen belül még kávét főzni is megtanul. Ha én pusztán csak gyanútlanul belépek egy számítógéppel rendelkező légtérbe, öt kilométeres körzetben kimegy az áram.
Miért?!
14 | Hogy mindig jól néz ki.
Alszik, jól néz ki. Felkel, jól néz ki. Napközben, is jól néz ki. Másnaposan? Tök ugyanúgy néz ki. (Jól.)
Még a zombiapokalipszis kellős közepén is halál aranyos és szexi, persze, hogy nem érti, nekem miért kell egy óra, hogy emberként legyek képes kilépni az utcára.
Hát őszintén, én sem.
 
15 | Hogy sosem áll készen.
Tegye fel a kezét az, aki találkozott már olyan hímnemű egyeddel, aki nem menekült hanyatt-homlok és visítva bárminemű elkötelezettség elől?
Erről van szó.
Ő sosem áll készen egy párkapcsolatra, épp most szakított (két éve) a barátnőjével, épp most nem ér rá, épp most magával akar foglalkozni, épp most rendelt pizzát, épp most látott egy kóbor kutyát és ezt ki kell hevernie, a lényeg, hogy most épp nem tud teljes értékű partnerként létezni, ezer bocs, és miért vagy ilyen kegyetlen, hogy egyáltalán felhoztad ezt az ő érzékeny lelkének?
(De hé, azért átmész megnézni vele a legújabb DiCaprio filmet?)


… and the English vershion:

As some of you might have or have not already known I usually spread my never ending wisdom through Fashionfave, which might honestly be more amusing for me than for anyone else, I believe. If there is a guy who hurts me, wait for my deep and true relationship advices, if someone stands in front of me in the line, there would be a 5 things you shouldn’t do in a shop article coming up soon. However, since the whole existence of the blog is for me to have fun, I figured it’s not a big deal to throw this type of an article in every once in a while.
And no, you don’t have to take it seriously.
So, what are those 14 things we never get right about men exactly?

1 | How to close that goddamn car door.
It might be the batmobile that survives tzunamis, meteor rain, the freaking apocalypse, but as soon as a 110 pound woman attempts to shut the door it turns into ashes in a second – at least that’s what I assume from the owner’s usually hysterical reaction, but “hey, no, don’t close it so softly, goddamnit, it will not ever close that way!”

Could you enlighten me, my darling, how exactly I should shut the door then?!

2 | Why he spends money on playing a game in which he uses a robot to play instead of him.
I understand you do it to get on to a more exciting level without having to spend time with reaching that certain level, but you spend your time in front of you freaking computer checking it out all the time anyway. While I’m there. Waiting.
3 | Why the music has to be on all the time.
It doesn’t matter if we have the same taste in music. And I don’t need you to hold my hand and look into my eyes romantically in the quiet, (Just kidding, of course I do.) it just would be great if the eighties wouldn’t shout in my ear everytime I come over.
4 | The Netflix & Chill trap.
We all know what it actually means. But could you just simply say out loud what you actually want?
You could save us tremendous amount of brainstorming sessions and hysteria.
5 | “I don’t understand how a girl can use so much makeup…
… look at Barbara Palvin, she’s so beautiful without makeup.”
Yeah. Right.
And there’s no Photoshop involved either.
 
6 | You can be together eversince Earth was created, he still dares asking you spontaneously about hanging out and telling you how he would be at your house in 20 minutes.
Like, I cannot even decide if I actually want to hang out in 20 minutes.
Don’t you dare being this spontanous ever again.

7 | That whenever he comes up with the idea of cooking together…
… he doesn’t try to be cute. He just wants to spare money and make you start the cooking process so that he can mysteriously disappear and never show up until the meal is done. Fortunately I suck at cooking so I need to be checked on.
8 | That Star Wars thing.
So where does it begin, now? Sorry, I just lost the clue when I slept in the fifth time during the first 20 minutes.
(True story.)
 
9 | That the first items in the store are always poisoned.
Okay, I admit, it’s not only a man thing. Plus, they are all poisioned, right?
10 | You are the perfect woman with the perfect body…
… but as soon as you and your 110 pounds decide to have a pizza at 11 p.m., he looks more scared than when you’re on your period.
11 | Why he has to call his mom whenever you guys are together.
I love her too, but you had the whole day ahead of you and only those couple of hours seem perfect for you to call your mom and talk to her?
12 | When he gets hungry, God help us all.
Amen.

13 | That he is the Hermione Granger of technology.
Whenever he touches my laptop, that bastard starts purring like a kitten and in five seconds it even learns how to make coffee. When I only enter a room with a computer I somehow cause a blackout in a 5 kilometres zone.
Why?!

14 | That he always looks good.
He sleeps looking good. Gets up looking good. During the day, he looks good. Hangover? The same. (Looks good.) Of course he doesn’t understand why I need an hour to be able to go outside looking like a human.
Well, honestly, I don’t either.

 

15 | He’s never ready.
Hands up if you have ever met a guy who didn’t run away screaming from any kind of a commitment.
Whenever it comes to the tiniest commitment, he’s just not ready, he just broke up (2 years ago), he’s just not okay with himself to be in a relationship, he just ordered pizza, he just saw a stray dog on the streets and has to get over it, no matter what the situation is, he is just not ready for anything more serious than “watching a movie”.
As a matter of fact, why did you even have to bring it up, you, cruel woman?!

source of feature image: akansha1104.wordpress.com
sources of images and gifs: aminoapps.com, greatlegsandhighheels.tumblr.com, breatheheavy.com, wifflegif.com, quotesgram.com, eskipaper.com, rphelper.tumblr.com, giphy.com, tumblr.com, popkey.co, hordies4lyfe.tumblr.com, 9gag.com, theodysseyonline.com, i-write-supernatural-fanfiction.tumblr.com, supernaturalpopculture.wordpress.com, buddytv.com, popsugar.com, iheart.com, eastandblog.com, huffingtonpost.com

Be First to Comment

Leave a Reply