Skip to content

15 NEM TÚL RENDES MUNKÁLTATÓI HOZZÁÁLLÁS | HU

Kezdjük már kapásból az álláshirdetéssel.
1. Amikor egy tanulmányt ír arról, hogy ő mit vár el, de három sorban elintézi azt, hogy neked mit ajánl. Érts mandarinul, (mármint a gyümölcs nyelvén, mert a másik az alap) építs weblapot, aminek valójában semmi köze nincs a munkakörödhöz, és igazából tök jó lenne, ha mindezt úgy vinnéd véghez, hogy közben a seggedet ritmikusan a plafonhoz vagdosod örömödben.
Észrevetted már, hogy egy álláshirdetés általában áll egy részletes “Elvárások” menüpontból, majd egy külön “Feladatok” részlegből, nem beszélve a szintén gondosan körülírt “Előnyök” sorokat? És mégis, mindössze egy, gyakorlatilag három soros kis semmiség alkotja az “Amit adunk” oszlopot, ami körülbelül a rejtélyesen “dinamikus csapat”-ból, a megkérdőjelezhető igazságtartalmú “fejlődési lehetőség”-ből és az egyértelműen nem “versenyképes fizetés”-ből áll.


2. És ha már itt tartunk, rögtön térjünk is rá a versenyképes fizetésre, ami itt Magyarországon nem tudjuk mivel versenyez, de hogy nem egy létező átlaggal, az holtbiztos. Manapság, ha valamilyen különös oknál fogva mégis kapsz a munkádért annyi bért, amennyiből valamennyire fenn tudod tartani magad (természetesen félretenni nem fogsz tudni), az maximum csakis úgy kivitelezhető, ha nem jelentenek be.

3. Ami még jobb, ha mindezt még el is felejtik veled közölni. Ezt persze csak a kezdő és naiv munkavállalókkal lehet megcsinálni, akik körülbelül örülnek, hogy kaptak munkát és nem mernek rákérdezni, hogy mégis mikor szeretné a munkáltató hozzájuk vágni a szerződésüket.

4. Amikor még neked kell örülni, hogy ott dolgozhatsz. Arra az apró, ám de nem elhanyagolható tényre még senki nem gondolt, hogy a munkáltatónak és a munkavállalónak egyenlő feleknek kell lenniük? Mindkettőnek vannak jogaik és mindkettőnek vannak kötelezettségeik is, természetesen. Akkor miért van az, hogy a munkáltatók attitűdje a potenciális munkavállalók felé az, hogy lehet, hogy pocsékak a körülmények, szar a fizetés amit csak jobb esetben fizetnek ki, de hát kérlek szépen örüljél hogy dolgozhatsz, ki nem a munka puszta öröméért dolgozik?

5. Amikor túlóráztat és nem fizet ki. Ja, persze én is úgy gondoltam, hogy reggel hétre megyek be és este tízig maradok egymás után négy napon keresztül. Velem például már előfordult, hogy egy több napos rendezvény miatt ezt kellett tennem, ami önmagában természetesen nem probléma, teljesen érthető. Ám amikor hónap végén kinevettek annak hallatán, hogy felhoztam a túlórát, majd megkérdőjelezték, hogy egyáltalán szükséges volt-e túlórázni (azok után, hogy ők hívtak be egyértelműen és nézték végig, hogy ott dekkolok este tízig), valahogy elmúlt a munkamorál.

6. Amikor elvárja, hogy ingyen dolgozz. Mert fizetés nélkül dolgoztatni nem csak különleges események miatt lehet. Lehetőleg érj be fél órával kezdés előtt csak mert az olyan király, és ugye azt nem kell külön mondani, hogy munkavégzés után is ott maradsz még? Te kis butus, hát programod volt? De édes. Félreértés ne essék, ebbe még véletlenül se tartozik bele az ebédszünet miatti plusz óra, hiszen az jogszabályba van iktatva, tök érthető. (Bár milyen érdekes, hogy ezeket a jogszabályokat a munkáltatók kívülről fújják, míg a munkavállalók jogait védőeket valahogy mindig elfelejtik.)

7. Még többet akarsz ingyen dolgozni? Menj el gyakornoknak! Én eddig két gyakornokságot is végeztem és míg az egyik ténylegesen hasznos volt és éreztem, hogy az emberek hálásak a munkámért és mentoringokon is részt vettem, a másik kész vicc volt és ahogyan többi társam beszámolóját hallgatom a saját gyakornoki élményeikről, az a sanda gyanúm, hogy ez máshol sincs másképp.
A gyakornokság eszméje egy valójában tök jó dolog lehetne: persze, lehet, hogy ingyen (mert hogy én eddig pénzért nem gyakornokoskodtam, az ziher) dolgozol, de legalább fontos tudást és tapasztalatot gyűjtesz, aminek hasznát veszed majd. Ehhez képest jelenleg a gyakornokság úgy néz ki, hogy pénzt azt nem kapsz, de minden nap ugyanúgy be kell menned, mint a többieknek, minden nap ugyanúgy dolgoznod kell, mint a többieknek, csak olyan feladatokat is rád rónak, amiknek a tudásod szempontjából semmi extra tartalma nincs. Sőt. Vannak olyan gyakornoki helyek, ahol konkrétan nem magyarázzák el, hogy miért kell elvégezned egy adott feladatot, ami szerintem pont gyakornoki hónapjaid alatt lennének a leghasznosabb részei a munkádnak. Ami pedig még rosszabb, hogy a zéró fizetés és igazából rabszolga munka mellett még igazából te fizetsz, ugyanis neked el kell jutnod minden nap a munkahelyre, ott enned kell, és haza is kell jutnod. Mindezért pedig nem kapsz semmit cserébe, mert a maximum tapasztalat amit kapsz, az az, hogy hogyan kell fénymásolnod.


8. Amikor megaláznak. Nyilvánosan. Nem tudom, hogy ez irodai környezetben mennyire fordul elő, ugyanis nekem eddig csak olyan munkahelyeken volt részem kisebb és sajnos nagyobb megaláztatásokban, amikor különböző üzletekben (bár elméletileg még jobb fajtákban) dolgoztam, előbbiben eddig szerencsére még nem. Mindenesetre sok embernek van szerencséje ahhoz, hogy akár vevők, vagy munkatársak előtt durván kiabáljanak velük, megalázzák őket, megkérdőjelezzék értelmi kapacitásaikat és mindezt olyan dolgok miatt, amelyek nem indokolják mindezt.

9. Amikor megijed, hogy esetleg jobb vagy nála. És nem, ez nem egy nagyképű, önelégült megnyilvánulás, ugyan félreértés ne essék: ugyanis nem kell jobbnak lenni a felettesednél, hogy ezt érezze. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a felettesednek valami nagyon durva kisebbségi komplexusa van és amint neked támad egy proaktív ötleted, ami a főnöködnek is tetszik, ő úgy rohangál mint egy lefejezett csirke, miközben te nem találtad fel a rák ellenszerét, ő pedig ettől nem lett rosszabb vezető. #fejlődésilehetőségek

10. Amikor fizikailag képtelen változtatni. Ismételten, amikor felhozol egy nem költséges, pusztán máshogy kivitelezendő módot egy probléma megoldására, ami egyszerűbb és nagyszerűbb, vannak felettesek, akik teljesen kiakadnak – nem tudja hogy kell, ők nem így szokták, nem érdekli, hogy más, innovatívabb cégek hogy csinálják, de hogy ő a Sátán eme borzalmával nem él, az biztos!

11. Amikor közli, hogy amúgy nem érsz semmit. Nem fizet jól, nem bánik veled és a társaiddal jól, és mikor felhozod neki, hogy mindezek tükrében viselkedhetne korrektebben az alkalmazottakkal, annyival zárja le a történetet, hogy ha kilép valaki, majd jön helyette más, senki sem pótolhatatlan. És ha mindez egy kreatív szakmabelivel történik meg, akkor adódik a kérdés: mi a reteknek dolgozom én itt, ha az én és a társaim kreativitása senkinek nem számít? Mi a reteknek törjem magam? Miért akarnék egy ilyen munkahelyet támogatni, amit ezek szerint nem támogatok, mert szart sem érek sem én, sem a többiek?


12. Amikor látja, hogy a kollégád terrorizál, de amikor segítséget kérsz, úgy dönt, hogy ez nem az ő feladata. Úgy értem végtére is csak a munkáltató kötelessége a munkahelyi terrort komolyan vegye, de ugyan kérlek, kit érdekel az? Velem ez például olyan formában nyilvánult meg, hogy miután többször kértem levélben a főnököm, hogy hadd beszéljek vele az egyik kollégám velem való viselkedéséről, konkrétan nem válaszolt és élőben sem hozta fel a dolgot. Ez odáig fajult, hogy miután a kollégám már fizikailag is bántott, közöltem vele, hogy felmondok, amit ő konkrétan szó nélkül fogadott, avagy sokkal inkább nem fogadott el. Ez már csak azért is kellemetlen, mert ha egy munkavállalód több, mint fél éven keresztül tapasztal munkahelyi terrort és láthatólag senkit nem érdekel, majd még a felmondását sem hajlandó senki figyelembe venni, egy minimálisan is érzékenyebb lelkivilágú ember… nem biztos, hogy jól reagálja le a történteket. (Spoiler alert: végül csak sikerült felmondanom, hurrá.)

13. Amikor rendszeresen előadja a hattyú halálát, miközben semmit nem csinál. Ő reggel tízkor még nincs bent a munkahelyen mert éppen körmösnél van, aztán korábban lelép mert masszázsra kell sietnie, a fél órás ebédszünet igazából két óra, mert a főnökkel ebédel, aki egyébként a rokona így kétségtelen, hogy páratlan szakértelme juttatta el egy vezető pozícióba, és mindezek után képes a munkában töltött idő alatt hangosan és látványosan szenvedni, hogy neki mennyi munkája van.


14. Amikor nő a főnököd és minden nap menstruál. A feminizmus korában nem célszerű a nőnemű főnököt szidni, pláne akkor nem ha te magad is nő vagy, de nem tehetek róla. Eddig valahányszor nőkkel és női vezetőkkel kellett dolgoznom, egy vagy két kivétellel mindből ismételten csak áradt az önbizalomhiány és az inkompetencia. Minden lépéséből árad, hogy fél, hogy valaki rájön, hogy pocsék vezető, ezért olyan beteges hatalmi játszmákat eszközöl, amelyek hosszútávon nem csak a saját pozíciójuknak, de a cégnek sem tesznek jót.

15. Amikor nagyon béna módszerekkel igyekszik átmosni az agyad. A munkavállalók motiválása egy nagyszerű dolog és kétségtelen, hogy az egyik első számú lépés a motiválás felé az az, hogy elmagyarázod nekik milyen nagyszerű termékeid és micsoda spirituális mottód van. De amikor mindezen monológjaid közepette az arcodról süt a kétely és az, hogy egy fogorvosi váróban suhantál végig a How to influence people-ön, és még te magad sem hiszed el, hogy amit mondasz annak van értelme, az már inkább kellemetlen, mint hasznos. Én speciel sokkal jobban szerettem azokat a munkahelyeket, ahol a főnökeim nem imádták a cég minden termékét, lépését és ügyfelét betegesen, hanem simán képesek voltak azt mondani valamire amit ők csináltak, hogy hát ez egy jó nagy szar.


Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövesd a The Charmbandit Facebook oldalát, ahol elsőként értesülhetsz a blog újdonságairól!


source of feature image: gratisography.com
sources of gifs: imgur.com, giphy.com, seattlish.com, pinterest.com, tenor.co, gregehill.com

Be First to Comment

Leave a Reply