Skip to content

A GYAKORNOKI PROGRAMOK NAGY PROBLÉMÁJA | HU

Hogy pontosak legyünk, ez a bejegyzés igazából nem a gyakornoki programok nagy problémájáról fog szólni, ugyanis a gyakornoki programok szerintem nagyon is jól vannak, sőt, több, mint jól vannak. Ez a cikk sokkal inkább fog a gyakornoki programokban részt vevő gyakornokok nagy problémájáról szólni, és nem is egyről, hanem többről, mert több is van ám, de kezdjük talán az elején. Eddig két gyakornoki programban vettem részt, és noha az egyik tök jó volt és tényleg éreztem, hogy hozzátett valami az életemhez és szakmai tudásomhoz, (persze az sem volt tökéletes, de messze a legjobb a fajtársai között) a másikon… megtanultam termékcímkéket gyártani. (#spoileralert: Nem professzionális termékcímke gyártónak készülök.)

A saját tapasztalatok

Gondolom kezdésnek esetleg megoszthatnám a saját tapasztalataimat mert az… egy logikus lépés lenne.
Tehát amint azt már említettem, két gyakornoki programban is részt vettem két abszolúte de teljesen különböző helyen. Az egyiknél marketing gyakornok voltam, a másiknál pr gyakornok, az egyik ügynökség volt, a másik pedig… nem. Az egyiknél csak heti egy napot kellett bent tartózkodnom, és a többi napon otthon elkészítenem a szükséges heti feladatokat, a másik helyen pedig hetente négyszer be kellett járnom rendesen, tudjátok, ahogy szokás.
Mindkét helyen egyszerre több gyakornok is volt, ám míg az egyiknél egyszerre maximum ketten voltunk, a másiknál minimum húszan, úgy elosztva, hogy naponta rendelkezésre álljon ebből vagy öt gyakornok. Ennek mi lett a vége? Hogy még ha valakinek lett is volna ingerenciája és ideje akár egy gyakornokkal foglalkozni, annak még ennyire se sikerült öttel, ugyanis minden gyakornoknak más dolga volt, ergo minden gyakornoknak más problémái és kérdései voltak és senki nem állt rendelkezésükre, hogy segítsen nekik. Ja de. Azoknak a gyakornokoknak, akik már régebb óta ott voltak és tudtak segíteni. Szóval lényegében gyakornokok segítették a gyakornokokat, míg a tényleges dolgozók csak a feladatokat osztották, amikről senki nem mondta el, hogy miért is jó a vállalatnak, ha megoldják őket. Mindez pedig egy olyan köntösbe, egy olyan hirdetéssel volt felkínálva, mintha egy baromi innovatív és fejlett oktatási és gyakornoki rendszer részesei lehetnénk és még szerencse, hogy ezért még nem ők kérnek pénzt.
Az iroda megjegyzem baromi pici volt, és mivel baromi messze is bármilyen központszerű helyiségtől, ezért vagy megoldottad, hogy legyen ebéded, vagy esetleg vehettél egy száraz lejárt csokit egy közeli ABC-ben, miközben az ott dolgozóknak egy cég minden nap menüt szállított. Mi meg nézhettük, ahogy esznek.
De hogy a másik oldalról is legyen szó, ami azért pozitívabb volt, (bár ezek után nem volt nehéz dolga) ott mindig minden feladat előtt, legyen az bármilyen béna és egyértelmű kis feladat, igenis elmagyarázta valaki, hogy mit miért kell hogyan megcsinálni már csak azért is, hogy ebből is tanuljak, és nagyon rendesek és hálásak voltak minden segítségért. Volt egy szuper “mentorom”, aki bármikor segített, pedig rengeteg munkája volt és amikor csak tudott, bizonyos időközönként ketten leültünk és feltehettem az összes kérdést, ami az eszembe jutott és nagyon szívesen elmagyarázott bármit.

Milyen lenne tehát szerintem az ideális gyakornoki program egy szép világban?

Nos, kezdésnek rengeteg releváns tapasztalatot tudnál általa szerezni az adott munkakörről. Részt vehetnél különböző meetingeken (még ha mondjuk adott esetben ügyféllel való meetingen nem is, de cégen belül bármilyen más meetingen) ahol megfigyelhetnéd egyáltalán hogyan zajlanak ezek, miről van szó és hogyan működnek bizonyos projektek és folyamatok egy adott cégen belül. Ezeknek keretein belül, amennyiben már van némi tudásod, megoszthatnád ötleteidet is anélkül, hogy kiröhögnének. Lenne a programnak egy külön szegmense, amely keretein belül a neked kijelölt “mentor” elmagyarázná meghatározott időközönként, hogy mi a retek is történt az adott időintervallumban, hogyan folyik a munka, elmondaná miben vagy különösen hasznos és mire gyúrhatnál rá, feltehetnéd a kérdéseidet legyenek azok borzalmasan bénák vagy sem és a többi. Amikor kiosztanak rád egy feladatot, az illető mindig elmagyarázná, hogy miért fontos, hogy megcsináld az adott dolgot, hogy tudd, még a legapróbb faszság amit csinálsz hogyan is kapcsolódik a cég mindennapi életébe. És hogy az anyagiakra is rátérjünk, mindezért havi egy millát kapnál legalább finanszíroznák az utaztatásodat és az étkezésedet vagy ténylegesen adnának fizetést omg micsoda gondolat, még ha az kevesebb is, mint egy ott dolgozónak. Ó, és a referencia. A referencia nem lenne kérdés.

És ennek ellenére milyenek a létező gyakornoki programok?

Jelenleg, legyünk őszinték, úgy érzem a gyakornoki pozíciók lényegében azért vannak egyáltalán, hogy a cégek így szerezzenek ingyen munkaerőt, és ezt már néhol pofátlan minőségben művelik.
Még neked kerül pénzbe az egész, hiszen ahogy mondtam, neked kell minden áldott nap eljutnod A-ból B-be, majd B-ből A-ba, és meg kell oldanod, hogy egyél is minden áldott nap. Természetesen amúgy is meg kell oldanod, hogy táplálkozz naponta, de nem mindenki készít reggel ebédre valót. Ugyanannyit dolgozol, mint a többiek, csak a munkádnak kevesebb értelme van és nyilván nincs a válladon annyi felelősség, senki nem mondja el, hogy mit miért kell csinálnod és egyáltalán kinek lesz az jó, ha te megszerkesztesz 5000 termékcímkét és egyenként kinyomtatgatod őket.
Nem vehetsz részt meetingeken és még a legalapvetőbb, ártalmatlan céges történésekről sem igazán beszélnek előtted mert kívülálló vagy, ergo semmit nem tudsz meg a belső folyamatokról ami igazából baromi fontos lenne. Annak ellenére azonban, hogy nem kötnek veled semmiféle szerződést, tökéletesen elvárják tőled azt a fajta elköteleződést, amit a saját alkalmazottaiktól is elvárnak (tudod, azoktól, akiknek FIZETNEK). Nem tartanak oktatást, de amennyiben mégis, az csak és kizárólag az ő cégüket érintő, sajátságos operatív feladatok elvégzését illető kérdésekre terjed ki, amit globálisan nem nagyon tudsz hasznosítani, vagy olyan nevetségesen alapvető információk átadásáról szól, mint például, hogy rakjál ki sok cicás posztot Facebookra mer’ azt szeretik a népek. (#mindblowing)
Ezen kívül pedig egyszerűen nincs idejük rád, ami teljes mértékben érthető – amikor jelentkezel egy céghez munkavállalóként nem arra szerződsz, hogy a szokásos napi feladataid mellett még egy vadidegen kis senkit pesztrálj. De ha már valaki meghirdet egy gyakornoki programot, annak igenis gondolnia kell arra, hogy valakinek igenis pesztrálnia kell valamilyen szinten ezeket a kis senkiket. Ja és a referencia? Aranyos gondolat.

Egyéb vicces (értsd: baromi kétségbeejtő és szomorú) kis apróságok

Mindez persze azért olyan hatalmas probléma, mert nem tudom ki tagja az ilyen-olyan álláskereső Facebook oldalaknak, de észrevette már valaki, hogy mindenki csak gyakornokokat keres mostanság?! A minap láttam meg az egyik nagymenőnek tűnő cég hirdetését, miszerint marketing gyakornokokat keresnek, ehhez pedig ez az elvárás:
1. Nappali tagozatos, aktív hallgatói jogviszony (marketing vagy kommunikáció szak előny)

2. Hasonló területen, multinacionális vállalatnál szerzett tapasztalat.
Tehát vegyél részt egy gyakornoki programban, ahol nem fizetnek neked, úgy, hogy már dolgoztál egy ilyen vállalatnál. Sure, why not.

Még egy történet, mert a huszonévesek szívatását sosem lehet megunni

Miután lementek ezek a gyakornoki programok, mivel nem szerettem volna egyik helyen sem maradni, elmentem egy állásinterjúra digitális marketing asszisztensi pozícióra. Kivergődtem a halál falloszára egy gigantikus villaépülethez, leültünk a HR-es hölggyel, majd megjelent egy férfi, aki feltételezem a főnököm lett volna a későbbiekben.
Az interjú a következőképpen zajlott: A HR-es hölgy, aki egyébként rendkívül kedves és professzionális volt mindvégig, elmondta röviden a cég életrajzát, ami nyilvánvalóan brilliáns volt, a vállalat csodás, gyorsan bővül és minden szuperül megy, ott dolgozni csak öröm.
Majd jött a férfi, aki eddig az önéletrajzomat futotta át – abból is csak az első oldalt, ahol azért szépen fel van sorolva mi mindent csináltam eddig, ami releváns a munkakörhöz, ahova ők munkaerőt keresnek. Ezek után először is belekötött a CV-be, amelyben “szerkesztőként” referálok magamra a Fashionfave-t érintő munkámmal kapcsolatban, majd közölte, hogy azok nem írnak, az újságírók írnak, a szerkesztő szerkeszt, ha én írok, akkor nem vagyok szerkesztő és viszont. Mire én, hogy nos, mi szerkesztőnek hívjuk magunkat (főleg mert nem tudom, hogy a .hu végződés nem sugallja-e eléggé, de nem újságot írunk), de biztosíthatom róla, hogy írok. Ezután rá hárult a feladat, hogy informáljon arról, miért is keresnek munkaerőt, majd elmondta, hogy az önéletrajzom (első oldala) alapján egyébként remek lennék az éppen alakuló projektükhöz junior social media manageri pozícióba, esetleg az érdekelne-e. Én azt mondtam persze.
Majd folytatta, hogy igazából ők tartalomkreálással is foglalkoznak és különböző online oldalaik vannak, és ha engem az érdekel (mivel említettem neki, hogy nagyon szeretek írással foglalkozni), akkor van egy nagyszerű ajánlatuk, ugyanis éppen keresnek írókat a csapatba, akik különböző “országos lefedettségű”, nagyon fancy (egyáltalán nem fancy) online magazinokon dolgoznak, ahol megtiszteltetés dolgozni, az érdekel-e. Mondom természetesen. Hát ez nagyszerű, mondta emberünk, ugyanis éppen gyakornokot keresnek oda.
Gyakornokot.
Gyakornokot.
Gya-kor-no-kot.

Nem tudom feldolgozható volt-e ama információ, hogy azt mondta “gyakornok”, mert nekem ott, abban a pillanatban elég nehezen jutott el a tudatomig. Ám amikor eljutott, csak azon tudtam az interjú további részében agyalni, hogy előbb lőjem főbe őket és csak utána magamat, vagy inkább vessek véget szenvedéseimnek gyorsan.
Elmentem egy digitális marketing asszisztensi állás interjújára,
végighallgattam ahogy ez a két ember húsz percen keresztül ódákat zeng a vállalkozásukról – rólam, nem tudom észrevettétek-e, ezen idő alatt semmit nem tudtak meg, nem kérdeztek semmit rólam, annyit se kértek, hogy meséljek magamról, majd két gyakornoki program után beközli, hogy milyen király is lenne, ha megint az lennék.

Itt kedvesen igyekeztem tudtára adni, hogy a faszt érdekel a retkes ajánlata már túl vagyok két gyakornokságon és úgy érzem készen állok egy felelősségteljesebb munkakör betöltésére PÉNZÉRT, majd közölték, hogy jaj, remélik nem azt hiszem, hogy itt ingyen akarnának dolgoztatni, de egyébként mennyi pénzt is akarnék kérni a munkámért?
Én mondtam egy összeget, amennyit a korábbi helyen egy velem egyenértékű tapasztalattal rendelkező asszisztens kapott és amennyi még neki is kevés volt az életben maradáshoz, majd közölték, hogy ez rengeteg, ennyit biztos nem kapnék, pláne nem a gyakornokságért, (tudjátok, a munkakörért, amire nem jelentkeztem) pedig milyen csodálatos lehetőség is lenne nekem egy hatalmas olvasottságú online szerkesztőségnél dolgozni, ahol sokkal relevánsabb tapasztalatot szereznék mint az előző két helyen.
Ami csak még egy ütés volt, ugyanis nem azért szívok két helyen egyszerre ingyen, hogy utána valami kopaszodó pufidzsekis alak lenézően közölje, hogy tök felesleges volt az egész, menjek hozzájuk olcsó munkaerőnek és az majd jó lesz nekem. Fun fact: nem mintha ezután megtudtam volna hogy egyáltalán mennyi pénzt is akart volna adni, (de feltételezem, hogy az összeg a nulla felé konvergál) ugyanis amikor erre került volna a sor, emberünk csak hebegett-habogott, hogy hát majd ha meg lesz a büdzsé akkor derül ki (Mert az még nincs meg?!) és hogy még képlékeny meg ilyenek.
Nagyszerű. Erre pazaroltam el fél órát, plusz az utazást.

Gondolom mondanom se kell, hogy mosolyogva megköszöntem a lehetőséget és rövidesen berekesztettük az interjút, én meg azon kezdtem el morfondírozni, hogy lehet el kéne gondolkodnom a luxusprostitúció gondolatán, mert még az se lenne ennyire rohadtul megalázó.


Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövesd a The Charmbandit Facebook oldalát, ahol elsőként értesülhetsz a blog újdonságairól!


source of feature image: unsplash.com (Jason Briscoe)
source of gif: giphy.com, smosh.com, flightrising.com, pinterest.com

One Comment

  1. Engem az egyetemi tanárnőm ajánlott be egy ÁLLÁSRA (a barátnője volt a főnök amúgy, de mindegy), mint vágó. Elmentem az interjúra, ahol a főnökasszony elmondta, hogy egy két hetes gyakornoki betanulás után fizetni is fognak a munkámért, mint VÁGÓ, de azalatt megtanítanak minden alapot, amire szükségem van a pozíció betöltésére. Egy héten négyszer kellett bemennem, ott ültem 6-8 órákat, úgy, hogy mellette csináltam az egyetemet is, és természetesen emiatt nem dolgoztam máshol, szóval cirka egy havi bevételem kiesett. Nos, teltek a napok és elkezdtem adminisztratív, illetve műsorszerkesztői feladatokat kapni… hideghívások celebeknek, meg egyéb, aminek semmi köze a VÁGÁSHOZ. Mikor ezt szóba hoztam, a nő elmondta, hogy a műsorszerkesztésnek igenis sok köze van a vágáshoz (amúgy semmi), majd folyamatosan olyan feladatokat adott, amiket képtelen voltam megoldani, mert sem a tudásom, sem az affinitásom, sem pedig a körülmények nem voltak meg hozzá (“keresd meg ezt a szponzorációt az elmúlt 5 év adásaiból, amiket amúgy nem tudom melyik szerverre mentettünk le”). A harmadik héten kezdett gyanús lenni, hogy nem jött szóba az esetleges fizetés, szóval felhoztam a dolgot, amire a nő közölte, hogy vágóként tuti nincs állás, maximum sales-es lehetnék, ha további két hónapot ott töltök gyakornokként (???). Mondtam, hogy azt nem köszi, én egy VÁGÓI állásra jelentkeztem, azzal is szeretnék foglalkozni, és nem erről volt szó, amit végül kaptam, mire a nő felháborodva megkérdezte, hogy egyáltalán nekem miért van szükségem arra, hogy egyetemistaként pénzért dolgozzak… Rákerestem a cégre, éves bejelentett 10 miliárdos bevételük van, de még 500 forintot is sajnáltak volna egy gyakornoktól, akit amúgy egy állásra vettek fel.

Leave a Reply